Kraljevica

Kraljevica, magyar nevén Portoré (olaszul Porto Re) város és község Horvátországban, Tengermellék-Hegyvidék megyében. A községhez tartozó települések Bakarac, Kraljevica, Križišće, Mali Dol, Šmrika és Veli Dol.

Fiumétól 26 km-re délkeletre, a Bakari-öböl délkeleti csücskében fekszik. Két része a 17. századi Zrínyi-kastély köré épült Starigrad és a későbbi, reneszánsz Frangepán-kastély köré épült Novigrad. Itt van a Krk sziget legközelebb a szárazföldhöz, ezért itt épült meg a szigetre vezető híd.

A városka területe csak a 15. században kezdett benépesülni, első említésekor 1525-ben még Portus Regius volt a neve. Nevét a fiumei történész Giovanni Kobler az áruforgalmi vámmal hozza kapcsolatba, melynek latin elnevezése portōrium és ez a név változott az idők folyamán Portore alakra. A horvát Kraljevica név 1605-ben fordul elő először a fiumei városi magisztrátus egyik oklevelében. Korábbi történetéről csak nagyon kevés írásos emlék maradt fenn. Ismert, hogy ennek a vidéknek urai egykor a Frangepánok és a Zrínyiek voltak akik két várkastélyt is építettek itt. A régebbi a “Stari grad”, Kraljevica központjában épült a 17. század első felében. A város fölé emelkedő újabb Frangepán-kastély a “Novi grad” 1650-ben épült. Az öböl feletti szép fekvésével hívja fel magára a látogatók figyelmét. A Frangepán-kastély nagy szerepet játszott a horvát irodalomban is, hiszen itt fordította Zrínyi Péter horvát nyelvre bátyjának az Adriai tengernek Syrenaia című Bécsben 1651-ben magyarul megjelent művét. A horvát kiadás 1660-ban jelent meg Velencében. Itt a Frangepán-kastélyban szövetkezett 1671-ben a Habsburg-ház trónfosztására Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc Kristóf. A Wesselényi-összeesküvés bukása után mindkettőjüket lefejezték, vagyonukat elkobozták, kastélyaikat kifosztották. A kastélyok egykori gazdagságából és pompájából mára semmi sem maradt. A Stari grad az osztrák katonák lőportára, a Novi grad katonai kórház, később börtön lett. A 18. század nagy változást hozott Kraljevica fejlődésében. 1728-ban III. Károly király elrendelte a kikötő és a hajógyár építését. A munkák 1729. április 28-n kezdődtek el. Később számos osztrák hadi és kereskedelmi hajó készült itt. Itt készült az első osztrák állami hajó, a Mária Anna. 1785-ben Marco Sussani zenggi kereskedő megépíttette a Kraljevicát a Karolina úttal összekötő utat, ami újabb lökést adott fejlődésének.

Szent Miklós tiszteletére szentelt templomát a 16. században említik először, akkor még Domonkos-rendi kolostor is állt mellette. A templomot a 18. század elején bővítették, de a század végére a megnövekedett lakosság számára már túl kicsinek bizonyult. Tengerészek, kikötői munkások, kézművesek, kereskedők és halászok fogadalmat tettek, hogy a tengerészek és minden utazó védőszentje Szent Miklós tiszteletére itt új templomot építenek. Végül a 17. században épített sóraktárat építették át templommá. Ekkor a munkálatok során nemcsak egy ősi templom alapfalaira bukkantak, hanem három csontváz is előkerült, amelyekről nem derült ki egykori kilétük. 1790-ben elkészült az új harangtorony is és még ebben az évben megalapították a kraljevicai plébániát. A templom azonban csak a 19. század közepére lett teljesen készen. Orgonáját 1863-ban Bécsben készítették. Az óváros központjában felépített templom ma is település dísze. A 19. században a város figyelemreméltó gazdasági fejlődésen ment át. Nagykereskedelmi vállalatok alakultak, melyek fa és gabona kivitellel, valamint só és gyarmati áruk behozatalával foglalkoztak. A gazdasági élet elősegítésére 1873-ban létrehozták a Primorska štedionica bankot.

Portoré látképe az Osztrák-Magyar Monarchia idején
A 19. század végén és a 20. század elején épült a város néhány jellegzetes lakóháza, köztük a kraljevicai kapitányok rezidenciája. A 19. századtól kezdve egyre népszerűbb tengerparti üdülőhely lett. A turizmus fejlődése a század végén indult be. 1896-ban az Oštro-félszigeten kiépítették a város első nyilvános fürdőhelyét. A turizmus fellendülése elősegítette a szállodaépítést. Megépült a „Liburnija” szálloda, amelyet később kórházzá alakítottak át. A trianoni békeszerződésig Modrus-Fiume vármegye Sušaki járásához tartozott. A hajógyárban dolgozott munkásként 1925–26-ban a későbbi jugoszláv elnök, Josip Broz Tito is. 1993-ban újra községközpont lett, majd 1997-ben városi rangot kapott. A városban ma alapiskola, óvoda, orvosi rendelő, gyógyszertár, bank, posta, városi könyvtár, olvasóterem és számos szolgáltató és vendéglátó egység működik. Panorámáját azonban elcsúfítja a kikötő mellé épült ipari üzemek látványa, melyek közül a híres hajógyár mára főként kompok, tankerek, a horvát hadsereg számára épített hadihajók gyártására szakosodott.

Egy termék se felelt meg a keresésnek.